Webkamera “ingyen”, 1. rész

Azzal, hogy a Tantermen kívüli digitális oktatás részesei lettünk, bizonyos hardverelemekkel rendelkeznünk kell. Amit eddig az iskola épülete és a személyes kontakt adott, azt most informatikai eszközökkel kell pótolni.
Okostelefonja ma már szinte mindenkinek van, vele együtt gyakran internetelérés is. Aki nem szeretné a kis képernyőt bámulni, vagy egyszerűen a telefon operációs rendszere nem teszi lehetővé az összes feladat megfelelő elvégzését, annak szüksége lehet egy személyi számítógépre. Ez lehet asztali számítógép vagy notebook/laptop. Míg az utóbbi készülék az esetek többségében tartalmaz webkamerát, addig a PC ezt nélkülözi. Ha az online kommunikáció igényli a kamerát, arra valamely megoldást (de akár az ötvözetük) igénybe kell vennünk.
Néhány ilyen kamera lehetőség:
– USB webkamera
– DroidCam
Kézenfekvő az első, ha már rendelkezünk ilyen eszközzel. De ha nem, akkor vagy beszerezzük, vagy ugrunk a másodikra. Igen ám, de emiatt a digitális oktatás miatt a legtöbb üzletben, webáruházban hiány van webkamerából. A jó hír az, hogy mi magunk is elkészíthetjük, ha rendelkezésre állnak a hozzávalók, melyek a következők:
– USB kábel (egyik vége passzoljon a gépbe, a másik mindegy, mert úgyis levágjuk)

– notebookból kibontott webkamera (vagy ha nincs hibás notebookunk, veszünk bontott kamera modult)

– 2db dióda, pl: hibás tápegységből lehet kibontani. (Az én kamerámnál a tápfeszültség csökkentése miatt volt szükség rá, mert nem 5V-ról, hanem 3.9V-ról működik a modulom az interneten fellelt információk szerint.)

– multiméter
– forrasztáshoz páka és némi kézügyesség.

Aki itt feladja ennek a megoldásnak a megvalósítását, az ugorjon a Webkamera “ingyen”, 2. rész című cikkre, ott a DroidCam kerül bemutatásra, melyhez valószínűleg minden rendelkezésünkre áll (Androidos okostelefon és USB adatkábel a számítógép és mobiltelefon közötti kommunikációhoz).
Visszatérve a barkácsoláshoz: nem kell megijedni tőle, ráadásul a sikerélmény örömet okozhat mindenkinél.
1. feladat: a hozzávalók előkészítése (értem ez alatt a blankolást és nem a fiókból való előkotorászást).
Levágjuk az USB kábel felesleges végét, a külső és belső szigetelést csupaszítással eltávolítjuk, majd ónozzuk a vezetékek végeit.
A webkamera vezetékeiről óvatosan levesszük a barna textilszerű árnyékoló szigetelést, és csupaszítjuk a vezetékvégeket 3-5mm hosszan, illetve ónozzuk.
2. feladat: bemérés
Valószínűleg a kiválasztott kamera bemeneti csatlakozó nincs ellátva bekötési útmutatóval, így nekünk kell megállapítani a helyes bekötést. Az általam kibontott HP kamera beépített sztereó mikrofonnal is rendelkezik, így dupla az öröm (és nehezítés???).
A legkönnyebb az adatvezetékek kiválasztása, mert azok csavart érpárként helyezkednek el, így már félre is tolhatjuk. A multimétert szakadásvizsgálatra állítjuk, a fekete mérőcsúcsot elhelyezzük a kamera egyik furatának rézzel borított részén, a piros mérőcsúccsal pedig egyesével ellenőrizzük a “zárlatot”. Amelyik vezetéknél sípol a műszer, az lesz a TEST. Most ellenállást mérünk. Nekem a sztereó mikrofon miatt két vezetéken közel azonos MOhm érték mutatkozott, így azok a mikrofonok jelvezetékei (természetesen mindegyiknek a TEST a párja). Az utolsó vezetéken néhány kOhm ellenállást mértem, ez lesz a V+, azaz a pozitív tápcsatlakozóm (+3.9V).
3. feladat: forrasztás
Az USB kábel piros vezetékének végére soros kapcsolásban ráforrasztjuk a két diódát polaritás helyesen, majd a kamera kimért betáp vezetékét.
Az USB kábel fekete vezetékére ráforrasztjuk a TEST vezetékünk.
Az USB kábel fehér és zöld vezetékét a csavart érpár egy-egy vezetékével forrasztjuk össze. Az igaz, hogy 50% az esély, hogy elsőre jó lesz, de ha nem találjuk el, akkor sincs gond, mert a Windows azt fogja kiírni, hogy Egy USB eszközt nem lehet felismerni. Ekkor megcseréljük a vezetékeket (nálam is így lett jó, pedig a kamera is fehér és zöld vezetékkel rendelkezett, de nem színhelyesen).
4. feladat: tesztelés
Ha még nem szigeteltük le a forrasztásokat, óvatosan járjunk el, nehogy zárlatot okozzunk. Egy gép USB-jébe csatlakoztatva a Windows 10 automatikusan felismeri és telepíti az eszközt, melynek eredményéről úgy bizonyosodhatunk meg, hogy elindítjuk a Kamera appot a Start menüből.
Ha látható a kamera képe, akkor már csak a kozmetika van hátra.
5. feladat: végleges állapotba hozás: szigetelés, burkolás
Ha még nem szigeteltünk volna, most mindenképpen tegyük meg!
Burkolásra javasolnék egy kifogyott szögletes filctollba való applikálást, így kétoldalas ragasztóval könnyen a monitor tetejére ragaszthatjuk a kész webkameránk.

Ha mikrofonos webkamerát sikerült bontani, beszerezni, akkor a maradék két vezeték, illetve a TEST felhasználásával egy audió kábelt kell még a kamerára forrasztani és a gép rózsaszín jack aljzatába dugni. Ilyen audió kábel lehet egy nem használt (de még nem törött vezetékű) fejhallgató kábel.Egy egyszerű megoldás még a kamera “diszkrét” rögzítésére: a monitorunk felső kávájának színével azonos szigetelő szalaggal is felragaszthatjuk a kamera panelt a kávára úgy, hogy a lencsének és a mikrofonoknak (ha van) szúrunk apró lyukat a szigetelő szalagra, és néhány csíkkal felrögzítjük.Jó munkát és sok sikert!