Pályaválasztás

Blogunkon kiemelt helyen szerepel a pályaválasztás, a pályaorientáció. Érezzük, hogy a fiatalok – főleg a jelenlegi helyzetben – nem tudják pontosan, hogy mik legyenek, milyen irányban kezdjék el a jövőjüket építeni. Ezért szeretnénk nekik és a szakmát választóknak segíteni a következő formákban:

Szakma bemutató videó sorozat

Különböző szakmák képviselőivel beszélgetünk a szakmai életükről, a pályafutásukról.

Diákok érdeklődésének felkeltése

Különböző posztjainkat olvasva, a diákok tájékozódhatnak az érdeklődési körüknek megfelelő tartalmakról. Ez elősegítí a pályaválasztást.

Videó sorozataink

A pályaorientáció jegyében elindítottuk a sorozatainkat.


“Kompetens vagyok”

Sorozatunk lényege, hogy röviden, egy adott szakma képviselőjével beszélgetünk úgy, hogy a fiatalok figyelmét felhívjuk rá.


“Szaki leszek”

Sorozatunk lényege, hogy olyan fiatalokat mutassunk be akik kiemelkedőek a többiek között, vagy éppen ismert az, amit csinál.


“Beszámoló”

Ezen sorozatunk kereink belűl, elátogatunk olyan rendezvényekre, kiállításokra, ami egy-egy szakemberről vagy a pályaorientációról szól.


Hol érhetem el az videókat?

Tartalmainkat a következő helyeken érhetőek el videó és podcast formában:

Posztjaink a pályaorientáció elősegítésére

Webkamera “ingyen”, 1. rész
Egyéb/Közélet Elektronika Informatika

Webkamera “ingyen”, 1. rész

By 2020.04.12. 0
Azzal, hogy a Tantermen kívüli digitális oktatás részesei lettünk, bizonyos hardverelemekkel rendelkeznünk kell.