Mi leszek, ha nagy leszek? avagy ki válassza a Kereskedelmet?

Ugye ismerős ez a kérdés mindenkinek. Eljött az idő és választani kellett, azaz megjelölni, hogy mi legyen, mit válasszak, mit tanuljak? 20 évvel ezelőtt nem nagyon volt lehetőségünk pályaorientációra menni, így csak szüleink, szomszédok, rokonok szakmái voltak példaképként előttünk. De nem tudtuk mit hoz a jövő… Személy szerint én a kereskedelmet választottam. Vajon miért? Mert valamiért vonzott, talán, mert édesanyám is az volt, és ő volt a példaképem.

Mire gondoltam, hogy miért is jó ha a kereskedelmet válaszuk?

  • Mert sokféle emberrel hozhat össze az élet
  • Azért, mert sokféle áruval lehet megismerkedni
  • Mert beláthatok a kulisszák mögé, mint árurendelés, raktár, árazás és ennek rejtélyei.
  • Mert csodáltam azokat az embereket, akik a pult mögött álltak.
  • Azért, mert szerettem volna egyszer én is eladó lenni.

Belevágtam és elkezdtem. Hol? Szakmunkásképzőben, ahol más szakmát is lehetett tanulni, köztük a kereskedelmet is.
Az elején még féltem, ami természetes, és egy ideig az is maradt. Új osztálytársak, új helyszín, ahol felnőttek között kell dolgozni. Igen, már az elején kellett dolgozni. Most némi engedményt kapnak a diákok, de 1 év után már valóban munkahelyen kell bizonyítani.

Mit bizonyítasz ?

Azt, hogy alkalmas vagy rá?

Azt, hogy meg tudod csinálni, amire megkérnek?

Nem! Azért bizonyítasz, mert tetszik és kitartasz céljaid mellett!

Ez lebeg a szemed előtt; a bizonyítvány, hogy ELADÓ leszel!

Eladóként sokat kell tanulni, igen, valóban sokat, de hidd el nekem, megéri!

Úgy szeretnék boltvezető helyettes, majd boltvezető lenni! Ez volt a vágyam.

Mint tudjátok, gondolataitokkal már megteremtitek az álmaitokat.

Elképzelsz valamit, elképzeled magad, ahogy ott állsz és mások azt kérdezik hogyan jutottál idáig?

Mire van szükség, hogy eladói pályára lépj?

Legyen kitartásod, igenis végig csinálod, bármennyibe is fáj ez neked! Mert hidd el nekem, feladni sokkal könnyebb, mint megküzdeni érte.

Legyen motivációd, mindig érdekeljen minden a munkáddal kapcsolatban!

Legyenek kérdéseid, hogy érts mindent, mert később a többiek fognak kérdezni tőled!

Miért fontos mindez?

Igen, a mi időnkben úgy mondták, aki egészséges az tud dolgozni, számíthatnak rá és a későbbiek során is akár felajánlják, hogy tudnál–e tovább maradni dolgozni, vagy esetleg be tudsz-e segíteni hétvégén. Mindez plusz pénzzel jár. Ez mindig jól jön. Tehát valamit valamiért elv itt működik. Megjutalmazzák a túlórát, megjegyzik a hajlandóságot. Akár még a későbbiek során fel is ajánlhatják, hogy náluk dolgozhass. Erősítsd a csapatot és láthatod, hogy a rangrétlán hogyan lehet feljebb jutni. Ehhez 1, 2, 3 év kell és olyan lehetőségek tárulhatnak eléd, amit álmodban sem gondoltál.

Ha valaki felajánlja, hogy náluk dolgozz, ahhoz mit kell tenned?

Igen, ez a lényege a munka világának. Kitartónak kell lenned, alázattal kell végezni a munkád, elhivatottan, mellyel bebizonyítod, hogy akarod és képes vagy rá, RÁD van szükség. Türelmesnek kell lenned, igen, a türelem az nagy falat, minden innen indul ki.

Türelem az, amit tulajdonképp másoktól is elvárunk, hogy türelemmel tanítsanak. Mutassa meg, hogy kell és utána megcsinálod, magyarázza el mit kér és végrehajtod. Önmagad felé is türelmesnek kell lenned, hogy megtanuld elfogadni, hogy nem megy minden egyik napról a másikra. Igen, ez egy lassú folyamat. Maga az iskola elvégzése is minimum 3 év. Ez is türelemmel jár, hogy folyamatosan tanulni, beszámolókra készülni és a szakmával ismerkedni, olykor hibát véteni, de kijavítani újra és újra, és így fogsz fejlődni, így leszel a kereskedelem meghatározó alakja!

A szakmába belelátni, az maga az élet. Maga a valóság. Az első nap olyan, mintha más világba csöppennél. Igen, más világba léptél. Ott sétálnak a vásárlók. Tegnap te is ott sétáltál, de ma már körbe vezetnek az adott üzletben, amit te választhatsz ki, és várnak, és szeretettel fogadnak. Benézhetsz a „kulisszák mögé”: láthatod a raktárat, az eszközöket, targoncát, békát, roli kocsit, és húzhatsz egyenruhát, amin az üzlet logója található. Ott vagy köztük és beléphettél arra a helyre, ami másoknak tilos. Olyan eladók közt lehetsz, akik évek óta ott dolgoznak, akik szeretik a szakmájukat, akik megtanulták a szakma minden titkát, és látni rajtuk a tudást. Előtte napokban még te is ott vásároltál, de ma már megismerheted az eladókat, az üzletvezető helyettest és az üzletvezetőt. Hangjukon, tartásukon érezni a büszkeséget, a sikereket, a hivatásként szeretett munkát. Dolgozhatsz velük, beszélgetnek veled és kíváncsiak rád. A kereskedelmet sem csak a polcokra pakolásról fogod ezután ismerni.

Ki az, aki alkalmas erre a szakmára?

  • aki egészségügyileg alkalmas,
  • a jó kommunikációs képesség mellett elengedhetetlen a megfelelő számolási képesség, illetve a változatos mérőeszközök magabiztos használata,
  • mert ha pontosan tudsz számolni, pontosan tudsz eladni, pontosan tudsz árut átvenni és pontosan tudsz a pénztárban leszámolni és pontosan tudsz leltározni is.

Végezetül a már említett targonca:

elektromos béka:

raklapemelő béka elektromos, illetve mechanikus:

rolli kocsi – sokan ezt sem tudják, hogy így hívják, pedig milyen sokszor lehet látni az üzletekben, amikor árut pakolnak: