Pályaori Klub 1 éves születésnapi webinárium – beszámoló

Múlt héten a NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL által létrehozott GINOP-6.2.4 projektben üzemeltett Pályaori Klub Facebook csoport ünnepelte az 1 éves születésnapját. Ennek alkalmából a Klub munkatársai – élen Kövesi Ágotával – egy Webináriumot tartottak, ahol az ünneplésen kívül az elért sikerek ismertetése mellett még játékra is volt lehetőség, több résztvevővel. Viszont most tekintsünk vissza: hogy is volt?

Megnyitó

A megnyitót Vastag-Szabó Erika szakmai vezető kezdte, aki elmondta, hogy a tagok állandó megosztásának az eredménye, hogy a csoport állandóan naprakész és önfenntartó.
Őt követte Kövesi Ágota, a projekt kiemelt szakmai munkatársa, aki beszámolt az elért sikerek számtanjáról, továbbá megtudtuk, hogy egy nemzetközi konferencia hatására Európából, sőt még Amerikából is jelentkeztek a csoportba.
A következőkben pedig Danyi Vilmos, GINOP-6.2.4 komponensvezető mesélt a csoport és a projekt kezdetéről. Elmondta, hogy először egy fizikai helyszínen megvalósult rendezvény sorozatot szerveztek, ahol a megváltozott szakképzés volt a téma. Mivel közbe jött a járványhelyzet, ezért a rendezvényeket átvitték az online térbe Webinárium formulában. Ennek a tovább gondolása lett a Pályaori Klub, ami 1000 fölötti csoporttagot számol, illetve 1000 fölötti megjelenési számot produkál.

Példának, a mai napi létszáma a klubbnak.


Közös feladat

A következőkben Ágota egy közös feladatra invitált minket. A feladat célja, hogy egy szófelhő készüljön el azokkal a szavakkal, amit a Pályori Klub adott a tagjainak. Az eredmény pedig itt látható. Viszont nem csak ez a feladat volt a Webinárium alatt, ezekre később vissza térünk.

Felhívások a középiskoláknak

Ágota a továbbiakban bemutatott két olyan lehetőséget, ami a középiskolák és azok diákjainak nem csak a pályaorientációban, hanem a minden napi munkában segít, illetve a diákoknak az önéletrajz színesítésére lehet használni. Az egyik ilyen a Szakmám az életem, azaz mi.
Egy felhívást tettünk közzé a Pályori Klubban, ahol szerkesztőket kerestünk és keresünk is a mai napig. Ennek a felhívásnak az eredménye, hogy Kuklisné Horváth Ildikó jelentkezett hozzánk, és már a 3. posztja is megjelent.


A másik ehhez tartozó felhívást a Magyar Nemzeti Levéltár tette közzé.
„A Levéltári szakmák diákszemmel – online végezhető 50 órás közösségi szolgálaton” belül a diákok az online térben a Levéltár különböző szakmáiról készíthetnek interjúkat a szakma képviselőivel, amiért cserébe az érettségihez kötelező 50 óra közösségi szolgálatot kapnak. Erről számolt be Spáthné Sajben Szilvia a levéltár egyik Koordinációs Igazgatója.

Töréspont foglalkozás és promo videó

Szabó Ágnes (SZSZC) bemutatta a Törés pont nevű foglalkozás demó videóját.
A foglalkozás lényege, hogy a gyerekeket egy 90 perces tantermi előadáson belül játékosan és érdekesen dolgozzák fel a generációk közti különbségeket. A pandémia miatt áthelyezték az online térbe ezt a foglalkozást, de elmondta, hogy még nagyobb sikere lett, mint ha offline folytatták volna tovább. A Demo videó itt megtekinthető:

Játékok

Nyilvánvalóan a következő játékok nem véletlenül lettek bemutatva. Mindegyiknek van tanító jellege, de emellet viccesek, illetve segítenek abban, hogy az online tanórák ne legyenek olyan zordak és szárazak.

Az első ilyen játék egy vakon rajzoló feladat volt. Bott Katalin (PMKIK) játéka a pályaorientáció sikerének alappilléreihez hasonlóan 3 dolgot kérdezett tőlünk: Mi kell ahhoz, hogy lerajzoljunk egy malacot? A játék végére vakon lerajzolt malac tükrözi azt, hogy ha 1 alappillért kihagyunk, akkor már nem felismerhető a malac. Tehát ha a pályaorientációból is kihagyunk egy alaplépést, akkor bizony lehet, hogy rosszul választhatunk.

A következőkben Quitt László (BKIK) egy neves játékot adott elő. A lényege, hogy a névsora elázott, ezáltal nem mindenkit tud felismerni, így mindenki nevét valami alapján próbálja kikövetkeztetni. Egy példa:
„Annyit tudok, hogy Ildikó és van háza.” Sok gondolkodás után pedig kiderül, hogy Oros Ildikóról van szó.
László elmondta, hogy ilyen a játékot az óra elején szokott alkalmazni, hiszen ezzel a gyerekeknek jó kedvük lesz, és már szívesebben tanulnak.

Az utolsó játék pedig egy hosszabb volumenű volt. Egy társasjáték, amihez kell dobókocka és QR kód olvasó. A társasjáték a szakmákban a pályaorientációban használt kifejezésekre tanítja meg a diákokat élmény alapon. Erről Szalontai Éva tanácsadó pedagógus számolt be, és egyben tette elérhetővé mindenki számára, mivel ezt ő saját maga készítette.

Összegzés

Én nagyon jól éreztem magam. Ez egyrészt a játékoknak is köszönhető, de a Pályaori Klub munkatársai és a szervezők profi munkája és a becsatlakozott emberek is sokat tettek ezért.

Még sokszor ennyi mükődési évet kívánunk a Pályaori Klubbnak….