Okosóra: szükségem van rá?

Számos viselhető okoseszköz létezik. Ezek közül kiragadnám a csuklón hordhatókat (okosóra), melyekről néhány gondolatot megosztok.
Sok ember nem hord karórát, mióta ott lapul a zsebében vagy a táskájában az okostelefon. Vagy egyszerűen csak olyan a munkája vagy elfoglaltsága, hogy ezt nem teszi lehetővé. Akik hordanak karórát, azok közül is sokan úgy gondolják, hogy az óra az időmérő (időjelző) eszköz, így egy számítógépet nem hajlandók kezükre csatolni (illetve az is lehet, hogy a dresscode-ba nem passzol, mert egy üzletember öltönyben, okosórával nem tűnik elég hitelesnek).

A csuklón viselhető okosóra példányok általában ezen néhány csoportba sorolhatók:

  • okosóra (operációs rendszert futtató készülék, érintésérzékeny képernyővel, kör vagy téglalap alakú kijelzővel, rendszerint klasszikus karóra kinézettel)
Huawei Watch GT okosóra
Huawei Watch GT
  • fitness karpánt/ okos karperec (jellemzően karkötő, pontosabban inkább karkpánt formájú kialakítás, funkciói hasonlítanak az okosórához, de megjelenésben teljesen más dizájn mutatkozik)
Xiaomi MI Band 3 okosóra
Xiaomi Mi Band 3
  • hibrid karóra (hagyományos, mutatós kvarc karóra, néhány beépített “okos” funkcióval, melyet egy apró plusz számlap vagy kijelző egészít ki, illetve bluetooth segítségével kommunikál ő is a telefonunkkal; megjelenésében alig különbözik a hagyományos karórától, főleg, ha nincs, vagy teljesen rejtett a kijelző)
Timex IQ + okosóra
Timex iQ+

Mi okom lenne egy szerkezetet a csuklómra csatolni?

  • szeretnék értesülni a bejövő hívásokról és üzenetekről, mert nincs kezem ügyében a mobilom
  • szeretném nyomon követni testmozgásom (séta, futás, edzés stb)
  • ülőmunkát végzek, szeretném ha legalább az órám jelezné, hogy ideje kicsit felállni mozogni
  • naplózni szeretném a pulzusom
  • szeretném naplózni a vérnyomásom
  • szeretném az alvási szokásaim és a pihenésem megfelelő mennyiségét mérni
  • az ismerőseimnek van, én is szeretnék okosórát
  • pénzem van rá, akkor meg miért ne?

A felsorolt tulajdonságokon kívül képes lehet még a kütyü:

  • hívás fogadásra vagy elutasításra,
  • a telefon kamerájának irányítására, azaz fotózni,
  • a telefon zenelejátszójának irányítására,
  • iránytűként való működésre,
  • ébresztőórának,
  • zseblámpának,
  • a telefonról érkező információk alapján időjárás kijelzésre,
  • és még akár sok egyéb más funkcióra is, amit el sem tudunk képzelni.

Beszéljünk az okosóra Energia igényéről is:

Mert ez fontos, és erről még nem esett szó. Azt általánosságban elmondhatjuk, hogy az okosórák tipikus működési ideje két feltöltés között (természetesen az igénybevett szolgáltatások energiaigénye függvényében) kb 2-15 napot szokott lenni (sok funkció használata, sok birizgálás, sok szinkronizálás 2-4 nap, ha szinte csak óraként használjuk, ez lehet 10-15 nap is). A fitness karpántok kicsit karcsúbb elektromos éhséggel bírnak, ezek az eszközök akár 10-30 napig is emészthetik az USB kábelen beléjük csörgetett elektronokat… A hibrid óra már más kategória. Ezekben az eszközökben gyakran nem is újratölthető akku, hanem cserélendő elem táplálja a szerkezetet. Viszont a csereciklus több hónaptól akár két évig is elnyúlhat, és csak órás szakember tudja szakszerűen elvégezni ezt a műveletet.

Ha ezen írással sikerült bogarat ültetnem bárki fülébe, mely hatására vásárláson töri fejét, véleményem szerint mérlegelni és prioritás szerint sorba állítani szükséges az érveket, és ez alapján tudunk a készülékek sokaságában elmerülni.

  • A forma fontos nekem? Okosóra vagy hibrid óra vs. fitness karpánt?
  • A gazdag funkciók megléte a mérvadó? Milyen funkcióra van “mindenképpen” szükségem?
  • Melyik típusú szerkentyű passzol hozzám? Pl: hibrid karóra rejtett kijelzővel, bőr szíjjal, vagy egy minden edzést mérő szilikon szíjas fitness karpánt
  • Zavar, ha néhány naponta tölteni kell, vagy szeretem a hosszú akku üzemidőt?
  • Megengedhetek magamnak egy nagyon elegáns hibrid órát? Vagy a legolcsóbb megoldást keresem?
  • iPhone-om van, ahhoz csak Apple Watch órát veszek.

Fontos megjegyeznem, hogy a vásárlási szempontok közé szándékosan nem tettem be az óra szíjának anyaga szerinti választását. Minden órának (és ebben természetesen az okosóra is beletartozik) valamilyen keretek között cserélhető és variálható a szíja, így azt a tevékenységünkhöz vagy az outfitünkhöz igazíthatjuk. Jobb esetben quick release típusú stifttel vannak ellátva a szíjak (így szerszám nélkül, körömmel levehető a készülékről), illetve szabványos szélességűek (többnyire 20-22mm), de kivételek mindig vannak (Apple Watch, fitness karpánt stb). A színek sokasága rendkívül széles, érdemes (ha tehetjük) sok félét beszerezni, mert akár a hangulathoz is igazíthatjuk. (Férfi társaim részére megjegyzem, hogy ha a dresscode-unk valamelyik elegánsabb kategóriába esik, akkor a bőr cipő mellé színben passzoló bőr derékövet, bőr óraszíjat, valamint bőr pénztárcát érdemes párosítani, lazább napokon egy minőségi textil pánt is jó kelléke a karóránknak.)

Milyen szíjak lehetnek?

  • szilikon (jellemzően a fitness karpánt, de a többi kategóriánál is elérhető)
  • fém szíj (nem túl gyakori, de az okos- és hibrid óráknál jó megoldás lehet)
  • bőr (okos- és hibrid óráknál gyakori)
  • bőr-szilikon (test felől szilikon, kívülről rávarrt bőr; higénikusabb, átmenet a praktikus és az elegáns között, nagyon jó választás, ha valaki izzadósabb, de szeretne bőr szíjat viselni).
  • textil vagy annak látszó nylon (a textil nagyon szép tud lenni, sok szín közül választhatunk, de még érzékenyebb, mint a bőr, viszont ha olcsó, akkor csak nylon az anyaga).
  • gumis szíj (a cikk végén a kék színű).

A szíjak esetében még néhány szót szentelek a csatra is. Általános a hagyományos csat, mely lehet szögletes, ovális, de mindenesetre passzoljon színben a karóra házához. Van az úgynevezett pillangó csat, mely a bőr szíjak elegáns tartozéka lehet. Néha viszont nincs is csat, mert vagy gumis a szíj, vagy tépőzárral ragaszkodik egymáshoz a két pánt, illetve egyes női órák csak karkötőként táncolnak a hölgyek csuklóján (megjegyezném: ilyenkor az élettani funkció nyomon követése nem fog működni, mivel nem szorosan kapcsolódik az óra a testfelületre).

Ezen okos eszközök funkcióinak kihasználására az esetek döntő többségében szükség van arra, hogy állandó Bluetooth kapcsolat legyen az óra és az okostelefon között, hiszen enélkül csak pillanatnyi állapotokat láthatunk egy-egy “egészségügyi” adatról (lépésszám, pulzus stb), illetve a bejövő hívások és üzenetek is csak így jelennek meg. Természetesen ez utóbbi alól kivétel, ha eSIM-et használunk az arra alkalmas okosórában…

Végezetül alább lássunk néhány típust példaként, mely a különböző kategóriában megvételre érdemes lehet:

Oszd meg, mert ez másokat is érdekelhet